Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csökmői sárkányhúzás hiteles története

2013.07.22

 

csokmoi-sarkanyhuzas_kicsi.jpg

Illusztráció: Nagy András Balázs


A csökmői sárkányhúzás hiteleses története az akkori szeghalmi elöljáróságtól, Hajdú Mihály esküdt elmondása alapján.
A mai nyelvezetű átiratot készítette:
Nagy András Balázs


Szeghalom, 1789. szeptember 11.

               Az alább írtak, alázatosan referáljuk az Úrnak, V. Szolgabíró Uramnak, hogy Nemes Bihar Vármegyéből, még augusztus hónapban kincskeresés végett helységünkbe küldetett rab, Csuba Ferenc, ideérkezésének idejétől fogva nem annyira a kincs keresésében, hanem a hozzá hasonlókkal való szünet nélküli borivásban és másoknak az ő kincstalálásával való ámításával töltötte el az egész idejét. Ugyan sokszori kényszerítésünk után, hébe-hóba kiment kincset keresni és majdnem minden laponyagot és halmot megásatott a már általa elámított rábéi, csökmői és szeghalmi emberekkel, de semmi haszonra, mert még csak egy fillért sem talált. Csökmőn a sok ámításai után, társai megtámadták és bizonyosan agyon is verték volna, ha a velük lévő esküdt emberünk Hajdú Mihály, közbe nem lépett volna. Ezen történések után ígéretet tett Csuba Ferenc, hogy csak legyenek békességben, mert temérdek kincset fog nekik mutatni a következő napon. Másnap csakugyan kivitte őket a csökmői határban lévő Sóstó-halomra, melynek ásására utasította az embereket, ő pedig a rét oldalába elment imádkozni. Kis idő múlva a munkásokhoz visszament és mivel látta, hogy semmit sem találtak elkezdte ijesztgetni az ásó embereket, hogy a gödörből jöjjenek ki, mert a pincebolt igen közel van, s mindjárt leszakad és bizonyosan belefulladnak  a pincébe, annak büdössége miatt. Mivel ők a gödörből kijönni csakugyan nem akartak, ilyen álnok beszéddel áltatta őket, hogy magukat ne ejtsék veszedelembe, inkább hozzanak ki Csökmőről egy hét öles, új kötelet és azzal fogjanak az ő útmutatásával és segítségével egy sárkányt és azt vessék bele a gödörbe. Inkább a sárkány törje be a pince boltozatát és inkább az vesszen oda, mint ők.
            Erre a csökmőiek ráállottak és kötélért csakhamar bementek a faluba és elhozták Csuba Ferkének. Utána megkérdezte őket Ferke, hogy micsoda sárkányt akarnak fogni, kant-e, vagy nőstényt, vagy azoknak tavalyi fiait? A csökmőiek a nőstényt választották és elmentek a tordai lápra Csuba vezetése alatt, ahol a réteken széjjelnézett és mivel sárkányt nem talált, ilyen fortélyra gondolt: a kötélnek egyik végét a földbe maga leásta, de csak igen kevéssé, úgy, hogy az csekély húzásra is onnan kijöhessen. Ennek leásása után nekibíztatta az ásós embereket, hogy a kötelet egy szívvel-lélekkel húzzák és ha azt felhúzhatják, akkor bizonyosan megfoghatják a sárkányt. Ebből az lett, hogy a kötélnek nekiestek a megvakított személyek. A kötelet megrántották, s az hirtelen a leásott földből kirántódott és mindnyájan hanyatt estek. Kinek a kezébe, kinek a farába és lábába ment a nád tors. Mivel felhúzták az ásók a kötelet ezért megörültek, hogy ők így majd megfogják a sárkányt is. A rajtuk esett sérelmet pedig fel sem vették az örömük miatt.
            Ezzel a vak Csuba nem elégedett meg és így szólt hozzájuk:
- Atyám fiai! Ez ugyan jó próba volt, de még hátra van egy, azt is meg kell cselekedni. Ha azzal boldogultok, akkor tudom bizonyosan, hogy a sárkány a mienk lesz.
            Ekkor újra leásta a kötél végét, de olyan erősen, hogy azt, mint maga Csuba Ferenc is megvallja hat ló sem hózta volna fel. Ennek a kötélnek a másik végére állította az embereket és egy nagydarab rétséget a kötéllel elkerített velük, mondván:
- Ha azt lehúzzák, úgy bizonyos, hogy megfogjuk a sárkányt. Mindazonáltal azt is megmondom, ha kendtek között van olyan ember, aki nőtlen korában valakivel köze volt, vagy más asszonyával hált, az innét távozzon el, mert a sárkányok azt azonnal széljel szaggatják.
            A csökmőiek közül, csakugyan félre is mentek, nem mertek még a kötélhez hozzá sem nyúlni. Így a megfogyatkozott kötélhúzók száma miatt a rétet le nem törhették. A sárkány megfogásához fűződő előbbi örömük szomorúsággá, sőt haraggá vált. Csubát azonnal megragadták és a Sóstó-halmon ásott gödörhöz vitték, hogy ott belevessék és a sárkány helyett maga törje be a pinceboltozatot. Ezt meg is tették vele. Belehajították a mintegy nyolc öl mélységű gödörbe és kezdték ráhúzni a földet, hogy oda temessék. De ekkor is feltalálta magát Csuba a sűrűn ráhányt föld alól kezdett kiáltozni az embereknek:
- No most vagytok emberek! Eddig is így kellett volna vélem bánni és lett volna elég pénz. Hagyjatok békét nékem, lesz hétfőn elég pénz. Eddig is megmutattam volna, de attól féltem, hogy a sárkányok megölnek. Most már látom, hogy mindegy, akár tiáltalatok, akár a sárkányok által veszek el. Még így talán jobb lesz, ha nektek pénzt mutatok, mert áldást mondatok utánam. Már nem bánom, inkább a sárkányoknak engedem magam megölni.

            Ennek a beszédnek engedtek az ásók. Kihúzták a gödörből, hazavitték, jóltartották és a következő hétfőn ismét kimentek. Csuba vasvillákat hozatott az emberekkel, mert azt mondta, hogy:
- Majd ránk sok bikák fognak menni, ha a pénzt ássák. De ne féljenek, csak aggassák a bikák tökeinek a vasvillákat, és eltágulnak róluk.
Ezt is megtették, de az ásás közben semmi rájuk nem támadt. Innen tehát újat gondolt és azt mondta nekik, hogy:
- Bocsássanak engem kendtek szabadon, mert meg kell a sárkányokkal előbb vívnom, harcolnom és azután meglesz a pénz.
Elengedték és egyedül vissza is tért. A harc után ismét megpróbáltak ásni, de semmi haszonra. Akkor ismét azt mondta, hogy a fidélibus cassának három forint híja van, míg azt meg nem adják az ásók, addig pénzt nem találnak. Ezt is megadták s véle meg is itták, de csakugyan semmit sem találtak.

Nagy András Balázs